Az építésének idejéről eltérő vélemények alakultak ki. Van aki a XI. századra teszi felépítésének idejét, de sokkal többen vannak azok, akik a XIII. század első felét tartják valószínűbbnek.2
Msgr. Huzsvár László nagybecskereki székespüspök az aracsi pusztatemp-lomban tartott szentbeszédében (2000. július 30.) felhívta hallgatóságának a figyelmét, hogy Az imaórák liturgiájában (zsolozsmáskönyvben) minden év augusztus 20-án részletet olvas a papság VI. Pál pápa leveléből, amelyben a Szent István alapította monostorokról szóló felsorolásban az aracsi is szerepel. (Építése az 1030-as években történhetett egy régebbi keresztény templom romjaira).
A pusztatemplomnak mint jelképnek fontos alkotóeleme ez a feltételezett Szent István-i alapítás.
III. Orbán pápa 1187. évi bullájában említi Aracsot Ecclesia s. Margarethae de Characha néven.
Az 1256. évi esztergomi zsinaton az apátok között volt Nikolaus de Aracha is, feltehetően Aracs apátja.
A tatárjárás idején, 1241-ben, de valószínűbb, hogy a kun lázadás során, 1280-ban az aracsi monostort kifosztották, megrongálták, egyes részeit le-rombolták, és ezután hosszú ideig elhagyatottan sínylődött.
Az 1332. évi pápai tizedlajstromban Aracs neve megtalálható a C pont alatt. A lelkész tisztségét ekkor András Márton töltötte be.
Erzsébet királyné, Nagy Lajos király édesanyja 1377-ben újjáépíttette a megrongált aracsi monostort. A magyar királyoknak fontos lehetett e szent hely, mert újból és újból a védnökségük alá vették, törődtek vele. Az újjáépí-tett aracsi monostort Erzsébet anyakirályné a ferenceseknek adományozta IX. Gergely pápa jóváhagyásával. Az erről szóló levelet a pápa 1378-ban állította ki Erzsébet anyakirályné kérelmére. Az aracsi monostor újjáépítésének a befe-jezését a királyné nem érte meg, de végrendeletében, amely 1380-ból való, 500 forint aranyat hagyott reá, továbbá egy atlaszból készült aranyszínű, gyöngyökkel díszített miseruhát a hozzávaló kellékekkel, két ezüst kannácskát és két ezüst körmeneti keresztet azzal a céllal, hogy az aracsi monostor újjá-építésének befejezését még halála után is lehetővé tegye.
Így az aracsi monostor az 1380-as évekre újjáépült, falai közt újból felhang-zott az ének, körülötte pedig kialakult egy mezőváros szorgalmas lakóival.
A XV. század lehetett Aracs fénykora. 1422-ben mint vásáros helyet említik, 1440-ben mezővárosként van feltüntetve, majd 1450-től többször itt tartották a Torontál megyei gyűléseket.
Ez időben Brankovics György szerb despota is Becsén tartózkodott, valószí-nűleg részt vett az 1450-es megyei gyűlésen. A nagyváradi rendi gyűlés 1533-ban Neszti János atyát nevezi ki rendfőnökké Aracson.
Aracs városa 1536-ban a nagy pestisjárvány következtében elnéptelene-dett. Akik nem betegedtek meg, azok igyekeztek elmenekülni a halálos járvány elől.
Az a kevés ottmaradt lakos, aki túlélte a járvány pusztítását, újabb megpró-báltatások elé került. Megjelent a török veszedelem. Hogy ellen tudjanak állni a támadásoknak, a monostort várszerűen megerősítették. Mohamed Begler bég 1551 szeptemberében nagy erőkkel érkezett Becse alá.
A török 1551. szeptember 18-án foglalta el Aracs megerősített kolostorát.
Aracs védői az első ágyúlövések után elmenekülnek a ferencesekkel együtt. A menekülés valószínűleg a templomot a becsei várral összekötő alagúton történt. Tinódi Lantos Sebestyén Aracs török kézre jutását a Siralmas Króniká-ban említi meg. A török megelégedett az aracsi templom keresztjeinek ledön-tésével, belső értékeinek kifosztásával, tönkretételével, s nem tudva tovább mit kezdeni a templommal, magára hagyta és továbbvonult.
Innen kezdődik az aracsi templom négy és fél évszázados árvasága, elha-gyatottsága és gazdátlansága. A csodával határos módon a magára maradt, árva pusztetemplom ellenállt az idő vasfogának, az évszázadok alatt többször jelentkező falbontóknak, az emberi nemtörődömségnek, és megmaradt az elkövetkező nemzedékeknek. A mindenható Isten vigyázott a pusztában álló templomára, megvédte a sors csapásaitól – amelyek rendkívül mostohák vol-tak errefelé –, és mindig akadt egy olyan történelmi személyiség, egy elhiva-tott pártoló, aki nem hagyta nyomtalanul eltűnni.
XVIII–XIX. század
A pusztatemplom első jótevője, aki megsajnálta és javítani igyekezett helyze-tén, egy ismeretlen volt, aki 1770 körül nádtetővel fedette be, hogy megóvja az idő viszontagságaitól.
A temesvári konventet vezető Jakosics József 1781-ben kéziratos munkájá-ban ír Aracsról és annak történelméről.
A romantika korában újra felfedezik. A felfedezést kettősség jellemzi. Így a csodálat, hisz számtalan írás jelenik meg róla, régészek érkeznek a templom-hoz, megkezdődnek a kutatások és a restauráció. A másik véglet a tisztelet mindennemű hiánya. Folyamatosak a kincsrablások. A templom környékét feldúlja a lakosság, akiket szintúgy ez idő tájt telepítenek a térségbe. A telepe-sek az építkezésekhez számlálatlanul hordják el a köveket és a téglát.
Erről részletesen a korabeli forrásokra hivatkozva olvashatunk a korábban megjelent, Aracsról szóló írásokban, tanulmányokban.
1918 után
1911-ben Grezle királyi tanfelügyelő közbenjárására javították, renoválták, megerősítették a pusztatemplom romjait. A falak és a főkapu kitört, kibontott részeit beépítették, hogy össze ne omoljanak.
1919 után a pusztatemplom Magyarország határain kívül maradt, így sorsa még mostohábbra fordult.
1946 és 1951 között ásatások zajlottak a Vajdasági Műemlékvédelmi Inté-zet koordinálása alatt.
Sorra jelentek meg a templomról szóló kiadványok.
1971. május 3-án szentmisét tartottak a pusztatemplomban, ahova szinte az egész Vajdaságból (Zenta, Becse, Budiszava, Temerin, Újvidék, Csantavér, Kúla, Verbász, Ada stb.) érkeztek hívők.
A beszámoló szerint a hívők kora délután kimentek a pusztatemplomhoz. A templomfalak közti térség megtelt zarándokokkal. Ifj. Berecz Sándor temerini plébános ismertette a hely történelmi jelentőségét. A gyülekezet egyházi éne-kek dallamával búcsúzott a helytől, ahol sok száz évvel előbb szent életű szer-zetesek tanították népünket az ősi életeszményre: Imádkozzál és dolgozzál!
Az 1971–1976 között végzett ásatásokról – amelyeket szintén a Vajdasági Műemlékvédelmi Intézet felügyelt – Miomir Petrovid ír. Ezen ásatások folya-mán feltárták a pusztatemplom melletti zárda alapjait, az udvar részeit, a ha-rangláb négyszögletű alapját, a márványból faragott keresztelőmedencét, meg egy XI. századi temetőt az egész kolostortömb alatt. Nagy Sándor aracsi szüle-tésű régész, aki részt vett mindkét feltáráson, rövidfilmet készített az ásatá-sokról.
A fent említett időszakban a pusztatemplomot restaurálták is, melyet szin-tén a Vajdasági Műemlékvédelmi Intézet felügyelt, a budapesti Sedlmayer János és a belgrádi Milka Čanak Medid professzorok tervei alapján. Milka Čanak Medid diplomamunkáját is e témában írta, érdeklődése és munkája nagyban hozzájárult az épületrom megőrzéséhez.
A munkálatok alatt a pusztatemplom romos falait gerendákból, deszkákból összeállított állványzat vette körül, amelyeken az odalátogatók a csonka to-rony tetejéig felmehettek.
A restaurálás során a mellékhajók falait 2,5–3 m magasságig helyreállítot-ták, az északi ívsort újjáépítették, a déli ívsorból pedig csak a keleti és nyugati falhoz kötődő ívet, a főapszist fedték le. A tervek szerinti munkálatok mellett még be kellett volna fejezni a déli ívsor felújítását, befalazni a mellékhajók apszisait, megépíteni a tetőt és egy rész boltozatot, valamint vörösmárványból egy kisebb terület padozatot lerakni. Az akkori munkálatokat a pusztatemp-lom környékének parkosításával kellett volna folytatni, illetve az oda vezető 5 km-es bekötő utat leaszfaltozni. Mindez azonban támogatás és anyagi eszkö-zök hiányában elmaradt.
A munkálatok befejeztével, 1976 után a templom újra feledésbe merült. A felújításhoz használt gerendákat, deszkákat ellopták, a pusztatemplom bel- éskülterületét újból benőtte az embermagasságú gaz, még a megközelítése is nehéz volt.
1990-től napjainkig
Hosszabb kihagyás után 1990-ben Varnyú Ilona szervez újra rendezvényt a templomnál. Kalapis Zoltán beszél a pusztatemplom történetéről, Nagy Sán-dor régész pedig az ásatások eredményeit ismerteti, valamint az általa készí-tett filmet is levetítik.
1995-ben a történelmi Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége tö-rökbecsei tagozata Erdmann Ferenc elnök vezetésével tábori misét szervez.
1996. augusztus 20-án az esőzés elmosta a millecentenáriumi megemléke-zést.
1997-ben Szabadkán megalakult az Aracs Társadalmi Szervezet a Művelt Faluért, támogatva mindazokat, akik tesznek valamit a délvidéki magyarság nemzettudatának erősítéséért, a pusztatemplom megőrzéséért. A szervezet elnöke dr. Gubás Jenő. A szervezet minden évben két Aracs-díjat és három Aracs-érmét oszt ki az arra érdemes személyeknek.
1998 szeptemberében a tordai Ady Endre Általános Iskola tanulói az első osztálytól a nyolcadikosokig egész napos kirándulásra mentek a pusztatemp-lomhoz, ahol történelemóra keretében Rontó Bozóki Judit tordai történelemtanárnő ismertette a pusztatemplom történetét.
Ettől kezdve sűrűsödnek az események a pusztatemplom körül.
Az Aracs Pusztatemplom Műemlékvédő Társaság 1999. augusztus 1-jén, va-sárnap délután tartotta meg az első emléknapi ünnepséget a pusztatemplom-nál. Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet a beodrai ft. Sóti János atya mutatott be, majd a társaság fiataljai ismertették a pusztatemplom rövid tör-ténetét, elmesélték annak néhány mondáját, elszavalták az Ómagyar Mária-siralom című verset, felolvasták a Halotti beszédet, majd Raffay Endre zentai művészettörténész tartott kimerítő előadást a pusztatemplomról.
Az előző nagy esőzések miatt csak traktorral, pótkocsival lehetett eljutni a pusztatemplomig. A 150 tordai mellett ott voltak a törökbecsei fiatalok Erdmann Ferenc vezetésével, valamint Szekeres István törökbecsei helytörté-neti kutató, a Társaság tiszteletbeli tagja, nagy segítője. Jelen voltak még Nagy Ferenc, a belgrádi Magyar Nagykövetség tanácsosa, valamint Sepsey Csaba, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnöke. Az ünnepségről tudósítást közölt a Magyar Szó c. napilap, a Szabad Hét Nap c. hetilap meg a Tordai Újság című helyi lap. Támogatója is akadt az ünnepségnek, mégpedig a tordai földműves-szövetkezet és Kovács István magánvállalkozó.
1999. szeptember 18-án a tordai Aracs Pusztatemplom Műemlékvédő Tár-saság keretében működő cserkészek Fürtön Attila vezetésével alkalmi műsort szerveztek a pusztatemplomnál megemlékezve a templom elestéről, vagyis arról, hogy 1551-ben a törökök elfoglalták a pusztatemplomot. A szentmisét ft. Sóti János atya mutatta be. Ezúttal a cserkészek fogadalmat tettek János atya előtt a pusztatemplom megvigyázására. A belgrádi Magyar Nagykövetség első titkára, Pintérné Gyetvai Mária volt a díszvendég.
2000 januárjában Lambert Zoltán atya, a budapesti Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János plébánia katolikus gyülekezetének képviseletében és Kolosváry Bálint, a Budahegyvidéki Református Egyházközség presbiterének szervezésében felvállalta a tordai Aracs Pusztatemplom Műemlékvédő Társa-ság támogatását a pusztatemplommal kapcsolatos céljainak és munkásságá-nak a megvalósításában.
2000 áprilisában Asbóth Mária asszony Szombathelyről jelentkezett, és tá-mogatásáról biztosította a tordai Aracs Pusztatemplom Műemlékvédő Társa-ságot.
A tordai Aracs Pusztatemplom Műemlékvédő Társaság a pusztatemplom ismertetése céljából a magyar világ felé szétküldött több mint 400 levelének hatására 2000. június 6-án a magyarországi Országos Műemlékvédő Hivatalból egy küldöttség látogatott Tordára és a pusztatemplomhoz. A küldöttség tagjai: Káldi Gyula, az Országos Műemlékvédő Hivatal külföldi osztályának vezetője, dr. Istvánfi Gyula, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti és Műem-léki Tanszékének vezetője, Sarudi Sebestyén József, a Nemzeti Kulturális Örök-ség Minisztériumának tanácsosa és Harkai Imre topolyai építészmérnök.
Egynapos látogatásuk alatt alaposan áttanulmányozták a pusztatemplom romjait. Visszatérve Budapestre egy tervet készítettek a pusztatemplom res-taurálására, amelyben 15-30 millió forintot állapítottak meg a munkálatokra fordítandó minimális összegként. A helyreállítás magában foglalta a romos falak konzerválását, a két mellékapszis befalazását és lefedését, a torony ellá-tását szilárd szerkezettel, valamint az ajtó elzárását erős vasráccsal.